Kovács Betti

Kovács Bernadett vagyok, a Torony Rádió (jelenleg) legfiatalabb műsorvezetője. 

Már 13 évesen eldöntöttem, hogy a média területen szeretnék elhelyezkedni, bár akkor még nem tudtam, pontosan melyiken. Az első szakmai tapasztalataimat Szegfű Katalin médiatáborában szereztem, aki akkor szintén a Torony Rádiónál dolgozott, és lehetőséget adott, hogy egy rövid beszélgetés erejéig megszólalhassunk élő adásban. Igaz, akkor én interjú alany voltam, mégis egyértelművé vált számomra: igen, én ezzel akarok foglalkozni!

Nagyon megörültem, mikor 2009 nyarán megtudtam, hogy műsorvezetőket keresnek a Rádióba, az pedig a boldogságom netovábbja volt, mikor három jelentkező közül engem választottak ki. Három évig állandó tagja voltam a csapatnak, 2012 szeptemberében azonban megkezdtem felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán, így sajnos már nem tudok olyan rendszerességgel műsort vezetni, mint azelőtt. Természetesen a vizsgaidőszakokban és a hosszabb szünetekben örömmel térek vissza.

Nem tudom, éteren keresztül mennyire érződik, de egy kifejezetten jókedvű, életvidám lány vagyok. Imádok nevetni, táncolni, a barátaimmal szórakozni, és persze mindent, ami hozzátartozik a szakmához: cikkeket írni, interjúkat készíteni, műsort vezetni. Zene terén mindenevő vagyok: a latin tánczenéktől kezdve a rockon át a lírai popdalokig mindent szeretek.

Rengeteget köszönhetek a Torony Rádiónak, hiszen azon túl, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztem, sokkal magabiztosabb lettem, és nemcsak én adtam a hallgatóknak, ők is adtak nekem új ismereteket és szeretetet egyaránt.

Végezetül szeretném Csurka Pétert idézni, akinek szavaira mindig emlékezni fogok, és igyekszem tartani is magam hozzá: „Ehhez a szakmához 3 dolog elengedhetetlen: alázat, alázat, alázat! Mi vagyunk a hallgatókért, és nem a hallgatók értünk.”